Fényes  Elek  emlékezete  Erdélyben

Csokaly  kilencszáz  lelket számláló Bihar megyei település  a Nagyváradot Szatmárnémetivel   összekötő  országút mentén.  Ebben a faluban született Fényes Elek  1807. július 7-én.

 A  szájhagyomány  szerint   -  amit a helyi  református lelkész   jegyzett fel  -   Csokalyhoz  regényes, kedves történet  fűzi a Fényeseket.  „ A család egyik sudár, fekete bajszú tagja még az ősidőben főúri vagy fejedelmi  aggszűz kisasszonytól  egyetlen forró csókért kapta volna  ezt a gyönyörű falut, melynek ezentúl  Csókalj, később Csokaly lett a neve.” 

 A  községben  több  régi kúria  volt,  neves  földbirtokos családok  lakták, akik a közéletben,  főként a közigazgatásban töltöttek be  jelentős szerepet. Az  itt élők  - a 18. századra jellemző nemesi  építkezésnek megfelelően  - a század közepére kétmenetes,  hatosztatú, szabadkéményes lakóházakat építettek.  

 Ilyen lehetett a Fényes kúria is, ami a 19. század első évtizedeiben nyerte el  végleges formáját.  A meghitt hangulatot sugalló épület a késő barokk és a helyi hagyományok  formavilágát ötvözte.  Falán valamikor emléktábla állt a következő szöveggel: „Itt született 1807. július 7-én Fényes Elek magyar földrajzi író. Ezt az emléktáblát  tisztelői  állították 1890-ben.”

 A kúria az eredeti tulajdonjog  megszüntetését követően  egy ideig kultúrotthonként  működött,  majd gabonát tartottak benne, vagy éppen dohányt szárítottak a már rozzant tető alatt.   1991-ben még  nyeregtető védte az épületet, de ekkor már beázott, ajtó és ablak nélkül  állt.   A helyi lelkipásztor vetette fel a  gondolatot,  hogy  a jellegzetes árkádsor  megmentésével, az udvar rendbetételével kialakítható lenne egy emlékpark.  

 Dukrét Géza  közbenjárására  a Fényes kúriát – a többi Csokalyi  kúriával együtt  -  1991-ben  felvették a műemléklistára.  Az épület megmentése érdekében azonban  - mivel nem  volt gazdája  -  nem történt semmi.   A  kilencvenes évek  alatt  a  falak egy részét  megbontották, elhordták.  1997-ben már nem lehetett bejutni az épületbe,   1998-ban  pedig  már csak  a csupasz  árkádsor  falak  álltak.

 A fordulat  2000 elején következett be.  Cservid Levente fiatal székelyhídi  tanár  - aki időközben  adatokat  gyűjtött   a nagy statisztikus életéről -  felkereste  a  Műemlékvédő és Emlékhely bizottságot.  Javasolta, hogy próbáljanak  közösen pályázni  az épület restaurálására.  Sajnos  az épület akkor már olyan állapotban volt, hogy  restaurálása lehetetlenné vált. Így elhatározták, hogy  Fényes Elek halálának  125. évfordulóján emléktáblát állítanak,  amelyet  2001.  július 22-én  el is helyeztek a templom külső falán. 

 A   Partiumi és Bánsági  Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság  közgyűlésén  határoztak  a Fényes Elek díj megalapítását  is.  A díjhoz tartozó emlékplakett  elkészítéséhez  a  Magyar Honismereti  Szövetség is  segítséget nyújtott.  Később  Dukrét Géza  javaslatára megalakult  a  Fényes Elek Társaság  is,  melynek céljai között  a statisztikus  földrajztudós  nevének köztudatban való megőrzését, szellemi  hagyatékának ápolását,  a  szülőház  maradványainak emlékparkká alakítását fogalmazták meg.  A Társaság elnökéül  Cservid  Leventét választották.

 A Magyar Statisztikai Társaság  kötelességének  érzi  a lelkes és  áldozatos munka támogatását, további figyelemmel kísérését, hathatos segítségét. Ezt kívánták  kinyilvánítani  az Elnökség  képviselői  novemberi látogatásuk alkalmával. A  szülőháznál, a Fényes Elekről elnevezett iskolában, a Partiumi  Keresztény Egyetemen és a gálospetrii  tájházban tett  látogatás  során   egyaránt  elismeréssel  adóztak  a végzett önfeláldozó munkáért,  amely  példaértékű  lehet   számunkra is.

Fényes  Elek ( 1807- 1876 )

Statisztikus és földrajzíró,  született  Csokalyon, Bihar vármegyében  1807. július 7-én, meghalt  1876. július 23-án Budapesten.

Középiskoláit Debrecenben,  bölcsészeti tanulmányait Nagyváradon, a  jogot Pozsonyban végezte.

1828-ban ügyvéd lett, majd a pozsonyi diétákon, mint távollévő mágnások követe volt jelen.

1835-ben  Pesten telepedett le,  úgy a  sajtóban, mint  közhasznú  egyesületekben  jelentős szerepet játszott.

Érdemei elismeréséül  a Magyar Tudományos Akadémia 1837-ben  - első  nagy statisztikai munkájának megjelenése után  -  levelező tagjává választotta.

Az 1848-as  első felelős magyar  minisztérium megalakulása után  Szemere  Bertalan  belügyminiszter  osztálytanácsossá nevezte ki és az országos statisztikai hivatal  szervezését és vezetését bízta rá.

Később a forradalmi vészbíróság tagja lett és hosszas üldöztetés után fogságba került. Kiszabadulása után visszatért irodalmi munkáihoz.

1857-ben  az első általános magyar  biztosító társaság ügyosztály főnöke lett, majd később  állásáról kénytelen volt lemondani.

Az Akadémia  1858-ban  rendes tagjává választotta, de mivel  székét nem foglalta el, az Akadémia tagjai sorából törölte.

A hatvanas években  a Pesti Hírnöknél való tevékenysége miatt  elvesztette  barátai bizalmát  és biztos jövedelem nélkül, mint a fővárosi statisztikai hivatal díjnoka  fejezte be pályafutását.

Magyarország statisztikájának és honismeretének megalapítója volt,  művei  ma is forrásmunkák.  Adott ki  térképeket, gazdatiszti címtárat, gazdanaptárt, földrajzi  könyveket. Többféle lapot is szerkesztett, kéziratban hagyta hátra  Magyarország geográfiai munkáját. Nagyszámú statisztikai munkája megtalálható a KSH Könyvtárában.